Ma végre együtt tudtam reggelizni a srácokkal meg Anyával, mert állásinterjúra mentem és már nem akartam előtte bemenni dolgozni, szép nyugodtan megetettem a srácokat és elkészültem.
Már voltam egy fordulón ennél a cégnél, most az amerikai ( :-) ) csoportvezetővel kellett találkoznom és elbeszélgetnem. Mikor odaértem még az előző alany interjúzott és kifelé menet velem is kezet fogott, bemutatkozott, mert azt hitte én is ott dolgozom. Mókás volt! :-)
Eléggé izgultam, mert jelenlegi helyemen nem sokat használom az angol tudásomat, sokat kopott és jó volt egy amerikaival beszélgetni újra...
Az interjú során feltett egy olyan kérdést, amire első 5 másodpercben nem nagyon tudtam mit válaszolni. A kérdés lényege az volt, hogy milyen főbb értékeim vannak és azokat kitől tanultam(!). Aztán beugrott, hogy a kitartás nagy erényem. Meséltem, hogy ezt az apámtól tanultam, hisz sokszor volt úgy, hogy amit reggel elkezdtünk munkát azt befejeztük még aznap, akkor is, ha az este 10 vagy 11 órakor volt. Sokszor dolgoztunk lámpánál a sötétben a garázsban vagy kint a kerti műhelyben.
Aztán ott van a precizitás. Ezt is tőle tanultam. Legyen bármilyen apró hiba az elkészítendő munkán, Apu mindig kijavította. Sosem adott ki a keze közül olyan munkát, amit ne tudott volna egészben felvállalni. Egyértelműen maximalista. És a harmadik dolog, hogy ha valami nem sikerül elsőre, akkor próbáld meg újra, meg újra, mert mindig van út, csak meg kell találni. Ha nem tudsz felemelni egy követ, akkor törd darabokra és a kavicsokat már el tudod cipelni.
És bár ezt nem említettem, de édesanyámtól is tanultam, hogy jónak kell lenni. Segíteni, akin lehet.
Egyszer négyszemközti megbeszélésen lecseszett a pacalarcú főnököm, hogy nem mutatok jó példát az új kollégáknak. Erre csak annyit feleltem, hogy én összesen két embernek szeretnék példa lenni: a saját gyerekeimnek.
Most már csak az a dolgom, hogy számukra jó példa legyek, én is megtanítsam nekik, hogy legyenek boldogok, hogyan tudjanak a leendő kudarcokkal, nehézségekkel megbírkozni.
Nekem is jó példák voltak a szüleim és én is igyekszem ezt tovább vinni, hiszen néha megdöbbentő, hogy mennyire másolnak minket a gyerekeink. Olyan gesztusokat, mozdulatokat, szójárásokat és cselekvéseket vesznek át, amire nem is gondolnánk, hogy nekik ez fontos vagy érdekes lehet. Ha kicsit is odafigyelünk, akkor igen érdekes tükröt tartanak a saját gyermekink elénk. :-) Sokszor mosolyogni való, de néha intő jel is lehet, hogy ezt így ne!
Sajnos én rossz példával is szolgáltam, amire nem is gondoltam volna, hogy átveszi a gyerek. Sajnos vezetés közben sokszor morgolódok, káromkodok, szidom az előttem szüttyögőket. Mindaddig, amíg a saját 2 éves gyerekem ugyanazzal az alpári szóhasználattal engem nem utasított haladásra egy boltban.
Szóval figyeljünk, mert minket is figyelnek!
Apa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése